Emlékezhetünk, hogy nem is egészen egy évvel ezelőtt Orbán szűk körben tett kijelentése, miszerint befagyasztaná a nyugdíjakat, két nappal később a buszon utazó öregasszony értelmezésében már a nyugdíjak megszűntetését jelentette. Persze nem magától jutott erre a következtetésre, segítették benne.

Most akkor Bajnai befagyasztja a nyugdíjakat, vagy csak átállunk svájci indexálásról infláció alapú indexálásra? Mennyivel szebben hangzik az utóbbi!

Most akkor az alakulóban lévő ,,szakértői kormány'' tényleg olyan intézkedéseket hozhat, amit egy négy éves felhatalmazással esetlegesen megválasztott Fidesz-kormány nem tenne meg?

,,Legfeljebb az infláció mértékével emelné a nyugdíjakat, s nem az inaktív, hanem az aktív népességgel kötne szövetséget Orbán Viktor...'' -- FN, 2008. május 23., Orbán befagyasztaná a nyugdíjakat?

Mert a négy éves mandátum, az ugye nem hatékony reformszempontból, bezzeg az egy éves!

Bár a tegnapi nap folyamán Fodor Gábor felszólította a Fideszt, hogy álljon a Bajnai-féle "szakkértői kormány" mögé, egy nappal később maguk a szocialisták cáfolták meg, az újonnan felállítandó kormány szakértői jellegét.

 

A vasárnapi hosszú vajúdás eredményeként a liberálisok elfogadták az MSZP legújabb miniszterelnök-jelöltjét, és annak programját. A kényszerpályán mozgó SZDSZ döntése egyáltalán nem volt meglepő, ahogy az sem, hogy - többek között -a hónapok óta áhított „szakértői kormány” felállításának lehetőségével fogják majd indokolni döntésüket.

 

Még 24 óra sem telt el azonban, amikor a Lamperth Mónika az ATV-nek nyilatkozva egyértelművé tette mindenki számára: „Bajnai Gordon (…) vezetésével nem szakértői kormány alakul, mivel az új miniszterelnök az MSZP-hez tartozó politikus, még ha nem is tagja a pártnak”

 

Természetesen ezzel együtt hiba lenne azt gondolnunk, hogy az előrehozott választásokat minden áron elkerülni kívánó liberálisok érvrendszerét Lamperth nyilatkozata alapjaiban rendítette volna meg...

 

Mégsem indít polgármester-jelöltet a pécsi Jobbik?

 

Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem indul nemzeti radikális polgármesterjelölt a baranyai megyeszékhely időközi választásán. A döntés háttérben egy, a Fidesz és a Jobbik országos vezetése között megkötött egyesség állhat.

 

Mint az közismert, Tasnádi Péter halála, valamint egy fideszes képviselő lemondása miatt időközi önkormányzati választásokra kerül sor Pécsen. A májusban lebonyolítandó voksolás legesélyesebb polgármester-jelöltjei között Szili Katalint (MSZP) valamint Páva Zsoltot (Fidesz-MPSZ) emlegetik. Ismerve a város jelenlegi helyzetét, nyugodtan kijelenthetjük: bárki is legyen a megyeszékhely új polgármestere, komoly kihívásokkal kell majd szembenéznie a beiktatását követő szűk másfél esztendőben.

 

Mivel a kisebb szervezetek konkrét szándékát egyelőre homály fedi, az esélyes jelöltek komoly harcot indítottak a minél szélesebb körű támogatás biztosítása érdekében. Ennek egyik jele lehet az is, hogy a pécsi Jobbik – egy korábbi sajtóközleménnyel ellentétben- mégsem szeretné a "jobboldali szavazatokat megosztani".

 

A hivatalosan még be nem jelentett döntés azért is meglepő, mert a jelenlegi közhangulatot tekintve komoly lehetőség nyílt volna arra, hogy a párt a baranyai megyeszékhelyen is prezentálja - az oly sokszor hangoztatott - öt-nyolc százalékos országos támogatottságát, valamint a Fidesztől való elhatárolódását. Az ellentmondást valószínűleg a kommunikáció segítségével próbálják majd áthidalni, amelynek egyik legfontosabb eleme a jobboldal egységes fellépésének igénye lehet. Információink szerint a döntést a budapesti vezető(ség) hozta meg, melyért cserébe bizonyos előnyöket sikerült kicsikarni a városi szervezet számára. Az időközi voksolás által érintett választási körzet jobbikos jelöltje továbbra sem ismert.  

A poszt a pénzügyi válság Magyarországra történő begyűrűzését és az azzal kapcsolatos eseményeket foglalja össze. Eredetileg nem a blog számára készült, ráadásul kicsit talán hosszú is, de gondoltam, hogy egyeseket talán érdekelhet.

---

Annak ellenére, hogy sokáig a magyar állampolgárok és gazdasági aktorok is úgy értesültek a pénzügyi válságról, hogy az Magyarországot nem különösebben fogja érinteni, amit a Forint és az értékpapírok árfolyama is igazolni látszott, azért a háttérben bizonyos intézkedések meghozatalának szükségességéről már folyt a vita. A hitelintézeteknek például intő jel volt, hogy megnövekedett azoknak a háztartásoknak a száma, ahol a megélhetéssel járó költségek és a törlesztő részletek együttesen meghaladták a jövedelmet. Ez tükröződött a veszélyeztetett hitelállomány drasztikus megemelkedésében. Ezért már július végén terítéken volt az a kérdés, hogy megakadályozzák a hitelfelvevők túlvállalását. A biztosítók nyereségének visszaesése is jelezte a válság begyűrűzését. Emlékezhetünk, hogy Magyarország július végére már minden jelentősebb minősítő intézet által rosszabb besorolásokat kellett elszenvedjen, annak ellenére, hogy a deficitkilátásaink, a GDP-növekedésünk és a külkereskedelmi mérlegünk akkor még a vártnál kedvezőbb képet festett. Augusztusban, látva az eurozóna termelési árindexeinek emelkedését és a csökkenő keresletet, felmerült, hogy a külkereskedelmi mérleg javulása megállhat. Miközben az Egyesült Államokban már fokozódott a válság intenzitása, és az EU GDP-növekedésének zsugorodása is nyilvánvalóvá vált, nálunk is megjelent pédául a Commerzbank jelentése, ami szerint nyeresége 4/5-ére apadt az előző év azonos időszakához képest. És habár a hazai gazdasági növekedési ütem és a kereskedelmi bankok jó eredménye is még bizakodásra adhatott okot, mégis a hazai vállalatok körében egyre nagyobb mértéket öltő fizetési nehézségek, a biztosítási piac lassulása, a nyugdíjpénztárak veszteségei mind jelezték, hogy fel kell készülni a pénzügyi válság begyűrűzésére.

Szeptemberre már a magyar közélet is felfigyelt a válságra. Nyilvánvalóvá vált, hogy nehezebb lesz hitelhez jutni. A hónap közepén bedőlő Lehman Brothers aztán felgyorsította az eseményeket, nemcsak külföldön, de itthon is. Odakint már készültek a mentőcsomagok, mégis Király Júlia, a jegybank alelnöke azzal hűtötte a magyarországi kedélyeket, hogy a hazai pénzügyi szektor stabil. Általánossá vált az a vélekedés, hogy az itthoni pénzintézetek érintettsége a válságban alacsony marad. Szeptember végére viszont már Európai bankok bedőléséről szóltak a hírek. És amíg a monetáris politika kivárt a kamatvágással, Bajnai Gordon azt nyilatkozta, hogy a fiskális politika sem fog változni, azaz marad a költségvetés. Közben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi devizahitelek állományával és úgy általában a devizahitelezéssel gondok vannak. Felmerült előbb a jenhitelek, majd később a frankhitelek esetleges megszűnése.

Október elején már több olyan külföldi bank is tőkeemelésre szorult, aminek van magyar érdekeltsége, részesedése. A magyar ipari mutatók is visszaesést jeleztek, a korábban beharangozott adócsökkentési törekvésekkel szemben a kormányzati kommunikáció kezdte elcsepegtetni, hogy valójában újabb adóemelésekre kell számítani. Ahogy a gazdasági recesszió már az egész világban döngette a kapukat vagy már azokon belül volt, úgy növekedtek a jegybanki kamatvágás várakozások gyakorlatilag mindenütt. A Nemzeti Bank továbbra is kivárt, miközben a brit, svéd, és a kanadai jegybank is 50 pontos kamatcsökkentést eszközölt. Közben végre az intézkedések szintjére került a betétesek nyugalmának megőrzése. A parlament az Országos Betétbiztosítási Alap helytállási kötelezettségét 6 millió Forintról 13 millióra emelte. A magasabb betétgarancia vonzza a megtakarításokat a válság idején. Végre a PM is elszánta magát, hogy új költségvetési tervezetet készítsen. A nyugdíjpénztáraknak is megengedték, hogy magasabb arányban tarthassanak állampapírt. Miután a kormány megmutatta, hogy képes intézkedéseket hozni, jöhetett a Nemzeti Csúcs, ami a politikai marketingen túl semmit sem hozott, a piacokat nem nyugtatta meg. Az állampapírok hozamai csúcsokat döngettek, köszönhetően annak, hogy Magyarországot októberben már mindenki a veszélyeztetett államok közé sorolta. A hónap közepére egy hónap alatt majdnem három százalékos növekedést tudhattunk be. Ezzel a hazai állampapírhozamok alakulása egyébként teljesen szembe került a világpiaci trenddel, ahol inkább a gyakorlatilag zérus hozam volt jellemző. Nem véletlen, hogy az AKK még az aukciós naptárt is módosítva fogta vissza az állampapírok kibocsátását, és azokkal csak a lejáró adósságokat újítják meg. Közben az IMF bejelentette, hogy kész pénzügyi segítséget nyújtani Magyarországnak. Komoly probléma, hogy nemcsak a politikusok, de a gazdasági szakemberek körében sem alakult ki egy többségi vélekedés arra vonatkozólag, hogy rövid-, közép-, és hosszútávon van-e szükség adócsökkentésre, és ha igen, akkor milyen és mekkora mértékű legyen az. A 2009-es gazdasági növekedési előrejelzések mindegyike ekkorra már 1,5% alá várta azt, ugyanakkor egyik sem zárta ki a csökkenés lehetőségét sem. Az állampapírok iránti kereslet láthatóan lecsökkent. Október 20-án a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton. A forint mélyrepülésbe kezdett, és az árfolyam 22-ére 280 HUF/EUR szint fölé emelkedett. A spekulációs támadás hátterében sokak szerint az húzódott, hogy a számos külföldi aktor a pénzügyi válság következtében realizált veszteségét a támadható devizákkal szembeni spekuláción próbálta visszanyerni. A Monetáris Tanács 22-én, rendkívüli ülésen drasztikus, 300 bázispontos kamatemelést eszközölt. Az indoklás szerint a Forint ,,fundamentálisan indokolatlan'' esése veszélyeztette az inflációs célok elérését. Mégis annak ellenére, hogy a piac elfogadta az iménti indoklást, sőt, a várakozás is az volt, hogy 280 felett a Nemzeti Bank beavatkozik, egy erős árfolyampolitikai szaga is volt a beavatkozásnak. Ami pedig azért aggasztó, hiszen nem telt el sok idő a lebegtetett árfolyamra való áttérés óta, ezért a jegybank az új árfolyamrendszernek való elkötelezettségébe vetett bizalom meggyengülhet, ami a válság lecsitulását követően jelenthet problémát. Miközben nyilvánvalóvá vált, hogy az Euró kitart a válság idején, felmerült, hogy Magyarország 2009-ben vagy 2010-ben beléphet az ERM-II-be, nemcsak azért, mert teljesíteni tudja annak kritériumait (ez ismét a lebegtetett árfolyam feladásával járna), hanem azért is, hogy bemenekülhessen egy monetárisan stabil környezetbe. Kérdés, hogy ennek sürgetése mennyire áll érdekében az Unió többi tagállamának és az EKB-nak. A jegybanki kamatemelés láthatóan nem erősítette a Forintot (286 is volt az áf.), így a tárgyalások egyre szilárdabb alakot öltöttek az IMF-fel, aminek az ára egy 300 milliárdos állami kiadáscsökkentés lett, aminek a terhét első ízben fogják viselni a közszférában dolgozók. Kiderült, hogy december után a január következik, ám továbbra sem mindenkinek, ugyanis a nyugdíjasok jelentős részét továbbra is kíméli a kormány. Ugyan a vártnál magasabb hitel komoly segítség a magyar gazdaságnak, csökkentve annak kiszolgáltatottságát, mégis, mivel annak lejárata 2010 március, ezért aggasztó lehet abból a szempontból, hogy felhasználási ideje majdnem pontosan megegyezik a parlamenti választásokkal. Előfordulhat tehát, hogy az opció esetleges lehívásának kérdését nem releváns gazdasági tényezők fogják előidézni. A segélycsomag nemzetközi megítéléséről (okt. 30.): ,,A vártnál nagyobb összegű, 25 milliárd dolláros magyar hitelkeret a legnagyobb pénzügyi mentőöv egy felzárkózó országnak a globális válság kitörése óta, egyben az első egy EU-tagállam részére - hangzott el az Amerika Hangja (VOA) szerdai tudósításában. A rádió szerint a kormányzati intézkedések várhatóan minden ötödik magyart érinteni fognak. (MTI)'' A jegybankok közben folyamatos kamatvágásokkal igyekeztek felpörgetni az egyes nemzetgazdaságokat, ám Magyarország helyzete sajnos kikényszerítette, hogy szembemenjünk a világban kialakult trendekkel. Az október vége aztán a várakozásoknál kedvezőbb híreket hozott külföldön. Magyarország is fellélegezhetett a nemzetközi segélycsomagnak köszönhetően. Viszont a hónap végig hektikus mozgásokat hozott az értékpapírpiacon, és a forint-euró kurzus tekintetében. Sajnos a miniszterelnök ,,furcsa'' helyzetértékelései miatt a kormány gazdaság iránti elkötelezettsége kérdéses maradt.
 

A november eddig kissé csendesebb, mint az október volt. A világ jegybankjai szinte mindenütt igyekeznek az alapkamat csökkentésével segíteni a gazdaságnak. Úgy tűnik azonban, hogy nálunk ez a lépés csak jövőre várható. Akkorra viszont pl. a Merril 500 pontos kamatvágást prognosztizál. Elképzelhető, hogy ez így is lesz, mert úgy tűnik, hogy a Nemzeti Bank most igyekszik követni a feléje támasztott várakozásokat a belé vetett bizalmat növelendő. Az infláció csökkenhet, elsősorban az olajár és az élelmiszerárak következtében. A november azonban további leminősítéseket is hozott mind az államadósságra, mind a bankokra vonatkozólag.

Először is hadd mondjam el, hogy nem tartom Gyurcsányt kommunistának, sőt, a felelőtlen kommunistázást 2008-ban szerintem demagóg dolog. A mai parlamenti napirend előtti vita kapcsán azonban a Gyurcsány által tervbe vett majdani Gazdasági Csúcsról eszembe jutott Nagy Imre első miniszterelnöksége.

Nagy egyik legnagyobb érdeme, hogy az új gazdaságpolitikai koncepciója mögött komoly szakmaiság volt: Hosszú idő után szakított azzal a gyakorlattal, hogy szinte teljes egészében csak a politika találta ki a gazdaságpolitikát. Mire gondolok? Nagy Imre 1953 őszén létrehozta a 100 fős Közgazdasági Bizottságot, ami az ország gazdasági helyzetét volt hivatva elemezni, a problémákra megoldási javaslatokat tenni. Milyen volt a Közgazdasági Bizottság? A gyakorlatban (nyilván sarkítva, de) úgy jött létre, hogy összeszedték és bezárták egy időre az ország 100 legjobb közgazdászát azzal a feladattal, hogy dolgozzák ki Magyarország számára a lehető legjobb gazdasági pályát. Fontos, hogy a bizottság jelentései aztán felhasználásra is kerültek, nem úgy, mint később, a szabadságharc leverése után.

Ha Gyurcsány nem úgy akar a történelemkönyvekbe kerülni, mint az országot elkúró, hazug, és rossz miniszterelnök, akkor arra most kapott egy (szerintem utolsó) esélyt. Legyen Gazdasági Csúcs (de nem egy Nemzeti Csúcs II.), tartson egy hónapig, ha kell, álljon a szakma legjobbjaiból, és a jelentését használja fel a kormány és támogassa az ellenzék. Garantáltan lenne benne egy halom politikai népszerűtlenséget is okozó javaslat: Ezért kellene politikai összefogás mögé.

Másrészt azért is, mert ahhoz, hogy a Gazdasági Csúcs jelentése bekerüljön a jövő évi költségvetésbe, gyakorlatilag teljesen fel kéne rúgni a költségvetési vita napirendjét. A szokásos másfél-két hónap helyett 1-2 hét maradna csak annak megvitatására.

Nyilvánvalóan hiú ábránd ilyesmit várni Gyurcsánytól, és másoktól... Sebaj, legalább végre a január követi majd a decembert (No nem mindenkinek)!

Gondoltam, ennek utána nézek (Gyurcsány: ha az ország gyarapszik, abból jusson a nyugdíjasoknak is, Népszava, 2008. február 2.):

„A szocialista kormány nem veszi vissza a nyugdíjasoktól, amit 2002-2008 között adott - jelentette ki Gyurcsány, aki Orbán Viktor nyugdíjakat befagyasztó - zárt körben elhangzó - szavaira reagálva azt mondta, 2001 és 2008 között 40 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje. Ha Orbán receptjét követnék, akkor az átlagnyugdíjas 82 ezer forintos nyugdíja helyett csak 54 ezret kapna.”

Gyurcsány igazat állít a 40 százalékos reálnövekedéssel kapcsolatban (én 38,6%-ot számoltam). Érdemes megfigyelni, hogy ha a nyugdíjas fogyasztói árindexhez viszonyítunk, akkor a vásárlóerő növekedése kevesebb, 33% körüli. Nem szabad azonban elmenni amellet, hogy mindez több mint 2450 milliárdos többletköltséggel járt.

Az 54 ezer forintot viszont nem tudom, hogy miképpen számolta ki Gyurcsány. Bizonyára ő ismeri a befagyasztás egy szigorúbb változatát, és azt tukmálja Orbánra. A valóság ezzel szemben az, hogy ha a nyugdíjakat 2001 óta csak az infláció szintjével növelnénk, akkor ma 60 ezer lenne az átlagos nyugdíj.

A statisztika szerint a nyugdíjasoknak igenis érdemes kiállni az MSZP mellett. A baj az, hogy ha nem nő a torta, akkor a szelet csak mások rovására lesz nagyobb. Sajnos a cukrászok motivációja egyre csökken...

Forrás a számításokhoz: ONYF, MNB
Ja és bocs, a táblázatban a fő oszlop természetesen ezer főt jelöl

Hadd ajánljam mindenki figyelmébe a mai Világgazdaság vélemény rovatából Heim Péter cikkét. Segít a jegybanki tevékenység jobb megértésében, és egyben az enyémnél terjedelmesebb válasz a tegnap előtti bejegyzésemben idézett cikkekre. Ajánlom a Világgazdaság olvasását minden kedves látogatónknak, ugyanis egyike a kevés szakmailag és politikailag is korrekt napi médiumoknak.

Az utóbbi napokban érdekes makrógazdasági elmélkedéseket olvashatott a jobboldali érzelmű állampolgár. Kezdeném Németh György „Vitairat az adóreform részleteiről” c. cikkével (Magyar Nemzet, 2008. május 24.).

„Pusztán az adócsökkentésnek két két közgazdaságilag értelmezett hatása lehet. Az egyik: a munka és a tőke közötti jövedelemhatár megváltozása az utóbbi előnyére. A másik – a magánszemélyeket ... a gazdaság kifehérítésére ösztönzi.”

A munka jövedelme a bér, a tőkéé a profit. Német György szerint bármilyen formája az adócsökkentésnek kedvezőbbenk érinti a tőketulajdonosokat, mint a bérből és fizetésből élőket. Ez így önmagában erős kijelentés, tekintve, hogy az adóterheket gyakorlatilag végtelenféleképpen lehet a társadalom rétegei között súlyozni (különböző ideológiák által vezérelve), és ez ugyanígy érvényes azok csökkentésére is.

„A munkakínálat meglehetősen merev, az emberek többségének mindenképpen fizetett munkából kell megélnie. (A munkakínálat sokkal inkább bércsökkentéssel, mint bérnövekedéssel fokozható. Az Egyesült Államokban azért dolgoznak egyre többet, mert az utóbbi három évtizedben nem, vagy alig nőttek a kékgallérosok és az alsóbb kategóriájú fehérgallérosok reálbérei. Életszínvonaluk csak munkaidejük meghosszabbításával ... növelhető.”

A probléma az, hogy rengetegen nem vállalnak fizetett munkát. A munkakínálati függvény egyik speciális tulajdonságát általános érvényűnek kikiáltani (ráadásul tengerentúli példa alapján) nem elegáns. Mit is állít Németh: Ha csökkentjük a fizetéseket, akkor többet fognak dolgozni az emberek. Ezzel analóg módon elmondható, hogy bizonyos bérszínvonal felett pedig csökken a munkakínálat, hiszen aki már sokat keres, annak egy ponton túl nem éri meg a szabadidejét (akár magas fizetésért cserében sem) feláldozni. Ezeket a speciális eseteket komolyabb hazai elemzés hiányában általánosítani enyhén szólva is furcsa.

„A munka és a tőke közötti jövedelemhatár, illetve a munkavállalói jövedelmek (melyek egy része a csak jogi értelemben a munkaadót terhelő járulék, közgazdasági értelemben ezt a munkavállaló fizeti) ...”

Egy újabb tévhit. Mit is jelent ez? Tudjuk, hogy a TB járulék egy része a munkaadót terheli, a másik részét viszont a munkavállaló fizetéséből vonják le. Németh azt állítja, hogy ez csak technikai kérdés, a teljes összeg a munkavállalót terheli. Ez egyszerűen nem igaz. Az egyik a munkakeresleti, míg a másik a munkakínálati függvény elmozdulását eredményezi. Az új egyensúlyi pont mindkét félnek kedvezőtlenebb, mint a korábbi. Csökken a munka és az output mértéke is. Egyszerűbben megfogalmazva: A munkavállaló költsége az, hogy csökkent a bére. A munkaadó költsége az, hogy csökkent a profitja. Azt kijelenteni, hogy drágább lett a munka (mivel rajta az adó), és a munkaadó számára ennek semmiféle negatív következménye sincs, ellentmond a józan észnek.

Ez az elméleti kövezet már kényelmesen elvezet a tőke- és profitellenes következtetésekig, amiket nem kommentálok.

Következő kedvencem a mai Magyar Hírlapból Pősze Lajos „Mai mese a GDP-ről” c. cikke (Magyar Hírlap, 2008. május 27.). Ebből csak egy bekezdést hadd emeljek ki, mert ilyen arcátlanságot még nem olvastam! A szerző ostorozza a kormányt, amiért az nem korrigálja a GDP előrejelzését az idei jó mezőgazdasági teljesítmény okán. Ezután ezt olvashatjuk:

„Megmarad tehát a kormány szerény előrejelzése mellett, és – biztos, ami biztos! – túlfizetett «okoskái» odavágnak egy újabb értelmetlen kamatemelést, hogy még véletlenül se tudjon elindulni a fejlődés a termelésben. No meg, hogy továbbra is nyugodtan aludjanak a forintspekulánsok.”

A kormány túlfizetett okoskái ez esetben a monetáris tanácsban ülők, akik a minap 25 bázisponttal emeltek a jegybanki alapkamaton. Nem is tudom, mit mondjak erre. A szerző bizonyára nem hallott a jegybanki függetlenségről, valamint arról, hogy „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját.” Bizonyára arról sem hallott Pősze, hogy „Az MSZP szerint az országnak káros, drága és értelmetlen, hogy az MNB felemelte a jegybanki alapkamatot” (Molnár Albert, MSZP)  Talán mégsem  kormánybérenc okoskák akciójáról van szó, hiszen a kormánypárt is Pősze véleményén van. Ajánlom az urak figyelmébe az iménti idézetből a „veszélyeztetése nélkül” szavakat. Nem kívánom az országnak, hogy az MNB függetlensége csorbuljon, és Pőszék és Molnárok befolyásolása miatt elveszítse hitelét a külföldi befektetők szemében. Hát nincs elég bajunk így is?

Kedves konzervatív barátaim, ne égessük már magunkat! Én csak egy egyszerű egyetemi hallgató vagyok, de a fenti cikkek elméleti megalapozatlansága nekem is szemet szúr. Biztos azért, mert én nem politikai megrendelésre írom, amit írok. Rendes szakmai körökben bizonyára még nagyobb értetlenkedés fogadja az efféle kijelentéseket. Az egyszerű olvasó viszont elhiszi a díszes „munkakeresleteknek” és „tőkejövedelmeknek”, hogy igazuk van. Továbbszökkenve a végkövetkeztetésre, ezek alapján azt sem nehéz elhinni, ráadásul sokkal érthetőbb, és továbbadható.

Tisztelt Olvasó! Bár e blog nem a szerzők véleményének kifejtésére jött létre, mégsem állom meg, hogy a mai sztrájkról ne adjak hangot véleményemnek, annak ellenére, hogy egy távoli városban élek.

A BKV jelenlegi tragikus helyzetének létrejöttében felelőssége van a blitzelőknek, a kormányoknak, a főpolgármesternek, Aba Botondnak és Antal Attilának egyaránt, valamint mindazoknak, akik a BKV menedzsmentjében az elmúlt másfél évtizedben szerephez jutottak.

Ennek ellenére háromszoros hurrá a szakszervezetnek, hogy belerúgnak a haldoklóba. Korábban nem érezték, hogy fel kéne lépniük a BKV és saját tagjaik érdekében, amikor még kevésbé radikális eszközökkel is lehetőség lett volna jobb pályára állítani a céget és rablógazdálkodásának felhagyására kényszeríteni a menedzsmentet?

Ehelyett egy csőd szélén álló vállalatnak okoznak további hatalmas károkat. A főváros akár egy napos lebénulása szintén nagy anyagi és gazdasági gondokkal jár. Az államháztartási hiánnyal és száz gonddal küszködő ország is csak veszít ezen. Szóval a mai akció csak a BKV dolgozóinak kedvez, ám rossz a cégnek, rossz a városnak, rossz a budapestieknek és rossz az országnak is.

Könnyű egy olyan cégnek munkavállalóként károkat okozni, ami eleve kizárt, hogy tönkremenjen. Piaci versenyben tevékenykedő cég esetében egy hasonló helyzetben ilyen akcióval az alkalmazottak egyúttal saját állásukat is veszélyeztetnék.

Járatritkítás pedig kell. Kedves társadalom, önszerveződj! Csak egy lehetőség: Akiket egy járat megszűnése kedvezőtlenül érint, azok nyugodtan szerveződjenek és kössenek szerződést a BKV-val. Megfelelő kondíciók mellett visszakaphatják, mint szerződéses járatot. Persze a magyar ilyet nem tesz, inkább baráti beszélgetések során ad hangot felháborodásának. Jelentős előrelépés, hogy a szavazóurnáig szélsőséges esetben hajlandó elfáradni.

Valaki majd csak konszolidálja adóforintokból ezt is. A második bekezdésben vázolt listára pedig felkerültek a dolgozók is. Gratulálok.

Komáromi István (MSZP - Pécs Mecsek Nyugat Alapszervezet titkára)
Inforádio; 2008. április 18.:

„Szívem szerint én még egy előrehozott választásnak is örülnék, mert akkor eltakarodnának a pártból, meg a párt holdudvarából ezek az emberek, akik sajnálatos módon félrevezették Gyurcsány Ferencet.”

Komáromi: „A miniszterelnökséget kategorikusan mondom, hogy át kellene adni, mert ott a kormányában van egy olyan ember, aki az ő programját továbbvinné,  és nem döfné hátba.”
Inforádio: „Ki lenne ő?”
Komáromi: „Nem akarom kimondani a nevét, ezt ugye ki lehet találni. Akit a másik oldal is elfogad.”
Inforádio: „Gráf Józsefről van szó?”
Komáromi: „Maga mondta ki, akkor nem én mondtam ki. Így van.”

„Én azt mondtam, hogy ezek már úgy vannak már az MSZP vezetése, meg a képviselők, mint a fejő nő, aki benn van az istállóban, és már megszokta a büdöset, én meg kint vagyok, és bemegyek és érzem. Tehát nem érzékelik a társadalmi problémát. Hát nem ér annyit egy rohadt hatalom, hogy ezt az országot oda vigyük, ahova vezényeli(k).”

Baráth Etele (MSZP, európai ügyeket felügyelő tárca nélküli miniszter 2004-)
STOP; 2008. március 14.:

Fodor Gábor (SZDSZ, környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2007-)
Heti Válasz; 2008. április 3.:

Medgyessy Péter (Magyar Köztársaság miniszterelnöke 2002-2004)
Vasárnapi Blikk; 2008. április 6.:

A véndorkonferencia zárónapjának másik előadásán a hatalom és a civil szféra kapcsolatát elemezte Sebestény István (Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának tagja), dr. Kákai László politológus (egyetemi adjunktus a Pécsi Tudománygyetem Politikai Tanulmányok Tanszékén, és a Századvég munkatársa), dr. Csefkó Ferenc (egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékén, valamint ügyvezető igazgató az MTA Regionális Kutatások Központjánál) és Gaskó István közgazdász (szakszervezeti vezető, a Liga Szakszervezetek illetve a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke).

Sebestény István szerint az egypártrendszerből „örökölt” posztszocialista civil szféra a folyamatos intézményesülés révén mára egyre komolyabb szerepet vállal az állami feladatok ellátásából. Egyre inkább képes kontrolálni az állami hatalmat, miközben az érdekérvényesítés hatékonysági szintje is nőtt.

Emlékeztetett, hogy 1990 után a szolgáltatások egy része az önkormányzatokhoz került. Ezeket a szolgáltatásokat - a kevés bevétel következtében - viszont csak alacsony(abb) színvonalon tudták biztosítani az állampolgárok számára. Az évek folyamán ráadásul megnőtt néhány új szolgáltatás iránti igény (pl.: speciális iskolák, stb.). Ilyen körülmények között az állam könnyen felismerhette, hogy a szolgáltatások olcsóbb ellátása érdekében be kell vonni a civileket.

Az állam az eltelt tizennyolc esztendőben kialakította azt az intézményi keretet, amely meghatározza a civil szervezetek működését. A Nemzeti Civil Alapprogram révén közpénzből is finanszírozzák ezt a szférát, szigorú jogi feltételek teljesülése mellett.  Bár az intézményesülés megvalósult – egyesületek, alapítványok jöttek létre-, azonban a paternalizmus még mindig nem szűnt a meg a civil szervezetek fölött. Ennek következménye az, hogy a civil szervezetek sokszor nem is tesznek semmit az önerőből történő fenntartásuk érdekében.

Sebestény szerint ez lehetett az oka az állami paternalizmust mellőzni kívánó Civil Egyeztető Fórum tiszavirág életének is. A CEF elsődleges célja az lett volna az állam állam tevékenységének mellőzése mellett, hogy országos szinten tudja képviselni a civil szervezetek közös érdekeit. A fórumot alkotó egyesületek, alapítványok mentalitása azonban gátat szabtak ennek a törekvésnek.

Kákai László rámutatott a magyarországi civil szféra további problémáira is. Véleménye szerint a szervezeti hiányosságok mellett azon szervezetek, amelyek nem rendelkeznek politikai kapcsolatokkal - valamint amelyeket nem önkormányzatok hoztak létre - működési nehézségekkel küszködnek. Mindezt csak tetézi, hogy az állami támogatások nagy részét közhasznú társaságok kapják.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szocializmusban a munkásszolidaritás felszámolása egyéni vagy csoportérdek mentén történt, melynek egyik következménye az lett, hogy a rendszerváltás folyamatából „hiányzott a társadalmi szolidaritás”. A Kádár-rendszer tudatformálásának negatív hatása pedig a mai napig gátló tényezőként hat a civil szférára.

Problémát jelent még a szervezetek jelentős részének személyi kapcsolatokra építő törekvése, hiszen ez a folyamat nem a társadalmi beágyazottságukat erősítik. A mai magyar szakszervezetek tevékenységében a politikai törésvonalak a meghatározóak, így a pártközpontú elitdemokrácia erősödik Magyarországon. Ennek egyik legfőbb jellemzője, hogy minden, ami nem képeződik le a pártok mentén, azt ellehetetlenítik.

Az egészségügyi reformmal kapcsolatban megjegyezte, hogy visszavonása nem feltétlenül a civilek érdeme, ráadásul a konvergencia program idején történő politika-civil látszategyeztetés azt bizonyítja, hogy a politika nem hajlandó komolyan venni ezt a szférát. A szakszervezeti mozgalom gyengesége a hatalommal szemben leginkább az üzleti körök és a politikai pártok tevékenységének köszönhető. Jól bizonyítja mindezt, hogy bár a Bokros csomag, a száznapos program valamint a konvergencia programmal szemben is szerveződtek tiltakozások, azonban  a markáns fellépés hiánya miatt mindez meddőnek bizonyult.

Csefkó Ferenc szerint a nyolcvanas évek második felétől már kézzelfogható volt a civil mozgalom hazánkban, melynek következtében még a rendszerváltás előtt megalakulhattak Magyarország pártjai.

Véleménye szerint a civil társadalom fogalmát igen nehéz meghatározni, mivel az is kérdéses, hogy mely szervezetek számítanak civilnek. A minisztériumok által létrehozott közhasznú társaságokat – melyeket Csefkó nem tekint a szféra szerves részének – sajnos leginkább az állami forrás, valamint a lojális emberek elhelyezésére használják.

Mindemellett úgy látja, hogy a kisebb szervezetek nehezen tudják felvenni a versenyt a nagyobbakkal a támogatások terén, mivel a források elosztásánál nem a szervezetek mérete alapján tesznek különbséget. Az érdekérvényesítés hatékonyságát tekintve is jelentős az eltérés az egyes szakszervezetek között: még mindig gyenge a multinacionális cégeknél dolgozók valamint az egyetemi hallgatók érdekérvényesítése.

A kétkamarás parlament létrehozása – melyet Gaskó vetett fel - szerinte jelenleg nem aktuális, ugyanis ahányszor felmerült eddig ez a kérdés, annyiszor utasította el az összes parlamenti párt (akárcsak a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét).

Csefkó szerint a hatalom és a civilek kapcsolatában jelenleg két módozat érvényesül Magyarországon. Az első, hogy önkormányzatok beemelik a civileket a hatalomba (helyi, megyei szinten). A második lehetőségnél a szervezetek összefognak, ezáltal képesek lesznek a hatalom kontroljává válni. A két út településenként eltérő képet mutat..

Gaskó István véleménye szerint nehéz megragadni a magyar civil társadalom kialakulásának kezdetét. Az atomizált kommunista társadalom ugyanis valójában nem rendelkezett releváns munkavállalói érdekvédelemmel. Mindemellett nagy hiányosságnak tartja, hogy az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások során nem került elő a civil társadalom problémáinak kezelése.

Annak ellenére, hogy mai napig „a civil társadalom bele van döngölve a földbe”, valamint hazánkban van a legalacsonyabb érdekérvényesítés a Kelet - Közép európai régióban, a szakszervezeti mozgalom lassú fejlődéi képet mutat a demokratikus Magyarországon. A VDSZSZ elnöke szerint jól bizonyítja mindezt az a rendkívüli civil összefogás, mely az egészségügy magánosítása elleni fellépésben is mutatkozott meg. Az ötszázezer aláírás összegyűjtése a civil szervezetek kizárólagos sikere, mivel mindezt a pártok támogatása nélkül sikerült elérni.

Fontosnak tartaná a politikai intézményrendszer megváltoztatását, ugyanis a kétkamarás parlamenttel közvetlenül megvalósulhatna a civil társadalom és a politikusok rendszeres kapcsolata.

Idén Pécs városában került sor a Politológus Hallgatók Vándorkonferenciájára április tizenegyedike és tizenkettedike között. A konferencia zárónapján Karácsony Gergely szociológus (a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója és a Medián kutatásvezetője), dr. Török Gábor politikai elemző (a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, a Vision Consulting igazgatója) valamint Kern Tamás politológus (a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa, egyetemi tanársegéd a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományok Tanszékén) értékelte a közelmúlt legfontosabb magyarországi eseményeit, valamint fejtette ki véleményét hazánk stabilitásának fontosságáról.

Török Gábor szerint Magyarországon jelenleg kormányválság  van, azonban politikai válság nincs. 2006 ősze viszont fordított képet mutatott, ugyanis a politikai válság nem párosult a kormány helyzetének megrendülésével.

A legfontosabb rendszerváltó célnak megjelölt stabilitást nem tartja önmagában értéknek, főleg, ha az a rosszul működő intézmények konzerválását segíti elő. Éppen ezért, amennyiben egy párt a választásokat követően megfelelő támogatottsággal rendelkezik, nem csak lehetősége, de joga is van a nagyobb horderejű változtatásokhoz. A Vision Consulting elemzője tehát nem tartaná tragikusnak, hogyha a Fidesz egy esetleges előrehozott voksoláson megszerezné a szavazatok kétharmadát. Bár a szövetség ebben az esetben önállóan tudna dönteni mind a politikai, mind az intézményi átalakításokról, azonban a választóknak négy esztendő elteltével ismét lehetőségük lesz véleményt formálni a kormány újításairól.

Török szerint a kisebbségi kormányzás sikere az MSZP és az SZDSZ intaktságán, együttműködésén, politikai kultúráján múlik. A Fidesz pusztán áttételesen tud hatást gyakorolni ezekre a folyamatokra - a radikális fellépés pedig csak rontana győzelmi esélyein.

Egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy hazánkban nem az intézményrendszerrel van a legnagyobb probléma, sokkal inkább a politikai kultúránkon kellene változtatni. 

Karácsony Gergely szerint mivel a viselkedésmintákba beépült a stabilitás iránti igény, az eltelt tizennyolc esztendőben politikusaink számos nagyobb horderejű döntést nem hoztak meg a stabilitás fenntartása érdekében. A különböző válságok (gazdasági, morális, alkotmányos, politikai, stb) összessége, valamint a stabilitást szolgáló, fékek-egyensúlyok abszurditása vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához.

Véleménye az, hogy a jól működő demokráciák egyik legfontosabb jellemzője a „mini válságok” és azok kezelésére adott válaszok sorozata. Magyarországon azonban még nem éreztük meg igazán milyen egy valódi válság, így annak valós mértékét sem tudjuk megítélni.

Úgy gondolja, hogy bár a Gyurcsány Ferenc kormánya semmiképpen sem nevezhető reformkormánynak, szükséges megszorításokat vezetett be. A Fidesz politikájával kapcsolatban megjegyezte: a legnagyobb ellenzéki párt elsődleges célja nem az előre hozott választások kikényszerítése, hanem a - baloldal által irányított - konvergencia program kitolása addig „amíg csak lehet”. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a 2010-es voksolást a szövetség nyeri, sok múlik ugyanis a Fidesz választási alternatíváján.

Kern Tamás szerint a stabilitás iránti igény az elmúlt évszázad gyakori rendszerváltozásainak következménye. Sikernek könyvelte el, hogy a magyar társadalom belső feszültségei csak 2006 őszén kerültek felszínre. A kormányzat cselekvőképtelenségéből fakad a jelenlegi kormányválság, azonban egy előrehozott választással olyan politikai helyzet állhatna elő, amellyel ismét elérhető lenne a stabilitás.

A Századvég főmunkatársa úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt ad hoc politizálás folyik, amelyet tökéletesen bizonyít a kormányfő által meghírdetett programok száma is. Ő sem tartana tragikusnak egy esetleges nagyarányú Fidesz győzelmet. 

Kern rámutatott arra is, hogy az egészségügy magánosítását akadályozni célzó népszavazást politikai aktorok mozgatják, valamint a közvetlen hatalomgyakorlás ilyen eseteiben időszerű lenne visszaállítani az ötvenszázalékos részvételi küszöböt is.

Kern szerint mindegy milyen a politikai rendszerünk, ha nem rendelkezünk elegendő forrással annak fenntartásához. Példaként hozta fel, hogy a multinacionális szektor bevételének hetven százalékát kiviszi az országból, következésképp a közteherviseléshez csak minimálisan járul hozzá. A bevételek ilyen jellegű növelése mellett elengedhetetlen a szociális ellátórendszerünk átalakítása.

Egyetért Karácsony Gergellyel abban, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak nem érdeke idő előtt átvenni a kormányrudat, amelyet az ország kihívásaira benyújtott program hiánya is jól bizonyít.

Tegnap még tartó betegségemből felépülve fellapoztam a hétfői Magyar Nemzetet. Minden nap más napilapot vásárolok, hogy elkerüljem az egyoldalú befolyásoltság csapdáját. Nem állom meg, hogy egy dologra ne reagáljak. Először is, Simor Andrást magát és javaslatát a 2500 milliárdos költségcsökkentésről Lóránt Károly és Seszták Ágnes A/3 terjedelemben ostorozza. Ehhez néhány megjegyzés (több is lenne, de visszafogom magam):

• Közgazdaság-elméleti vitákra van jobb orgánum, mint a MN. Arra azonban kiváló, hogy a hozzá nem értő olvasó a mély szakmaiságot igazságnak véve azonnal elfogadja a szerző következtetéseit.
• Az államháztartási hiány, mint a magyar gazdaság egyik fő problémája, azt hiszem, nem kérdés. Simor úr erről beszélt. Valóban beszélhetett volna még a fizetési mérlegről, multinacionális vállalatokról, demográfiáról, gyenge képzésről, Mikulásról.
• Járai Zsigmond 3000 milliárdot említett. Varga Mihály is kiadáscsökkentésről beszél. Mennyi, mennyi neolib!
  
• Szlovákiát, Bulgáriát, és Romániát is csődbe viszi majd a neolib gazdaságelmélet csak ki kell várni. Ahogy az imperialisták hanyatlását...
• Seszták Ágnes: ,,Hihetetlen, hogy komoly pénzügyi szakember egy kalap alá veszi az egészséges, erőtől duzzadó, segélyből vígan éldegélő népcsoportokat azzal a viszonylag vékony réteggel, amelyet az állam elég szegényesen támogat azért, mert egy fogyatkozó népességú országban gyereket vállal'' E kijelentés finoman szólva is erős. Említette viszont Simor, hogy ő személy szerint furcsállja, hogy a Nemzeti Bank elnökének családja részesül gyesben.
  

Dr. Simor András tegnapi nagy port kavart kijelentését követően ma is komoly kijelentések hangzottak el a II. Pécsi Pénzügyi Napokon. Dr. Kovács Árpád szerint nagyon nehéz időszak elébe nézünk. Megemlítette ugyanakkor, hogy ő ismer 1500 milliárd Forint potenciális kiadáscsökkentési lehetőséget. Ennyi ugyanis a gazdaságfejlesztésre szánt költségvetési keret, aminek a hatásfoka gyakorlatilag nulla, azaz felszabadítható. Én személy szerint az Olvasóra bízom, hogy szerinte ezek a pénzek hova és milyen céllal vándorolnak.

Felvetődött egy megfontolásra érdemes javaslat is: Tegyük kötelezővé az országgyűlési képviselőknek azt, hogy az Országházba csak lehajtott fejjel léphessenek be egészen addig, amíg a magyar költségvetés deficites; ezzel is folyamatosan emlékeztetve őket pozíciójukból eredő felelősségükre. Támogatom.

Magyarországon négy esztendő elteltével ismét kormányválság van, miközben a koalíciós pártok közötti frontvonalak egyértelműen megmerevedtek. A kormányzó erők egymáshoz való viszonyában meghatározó lesz az elkövetkezendő harminc nap, mely véleményünk szerint csak akkor hozhat meglepő fordulatot, ha Gyurcsány Ferenc lemond. Ennek azonban kevés az esélye. Lendvai Ildikó frakcióvezető „Az Este” című műsorban ismét kiállt a miniszterelnök mellett, aki a reformok sikerességének biztos zálogát személyesíti meg.

A szakítást előidéző egészségüggyel kapcsolatban Lendvai véleménye az, hogy bár ezen a területen továbbra is szükség van a reformokra, azonban a szocialisták új alapokra helyeznék a rendszer talpra állítását. Kész tervüket ma ismertetik a liberálisokkal. A keddi napra viszont Kóka János csupán technikai egyeztetéseket tervez az MSZP prominenseivel. A formális tárgyalások azt célozzák, hogy a liberális miniszterek és államtitkárok távozását minél zökkenőmentesebben bonyolítsák le. Leszögezte azt is, hogy pártja az MSZP-vel történő kormányzás lehetőségét nem zárja ki, azonban az SZDSZ mindenképpen kilép Gyurcsány Ferenc kormányából április harmincadikán. (Megjegyezzük: a miniszterelnök úr jelenleg az MSZP elnöke is. A kormányfői posztról való lemondása véglegesen meggyengítheti amúgy sem stabil helyzetét a szocialista párton belül.

A következő pontokban felvázoltunk néhány módozatot, amelyekkel elkerülhető lehet az előrehozott választás és a Fidesszel való koalíciós kormányzás (jó vicc!) a két párt számára.

1. út: Gyurcsány Ferenc marad a miniszterelnök, és az SZDSZ távozik a koalícióból. Ebben az esetben kisebbségi kormányzásra kényszerül az MSZP (Kóka János is ezt tartja a legvalószínűbbnek). Ha ez a helyzet fenn áll, kisebbségi kormányát két módon tudja ideig-óráig biztosítani:

1/A Egyes liberális vagy fórumos képviselők (vagy azok csoportjának) ÁLLANDÓ támogatásával. (Nem szabad elfelejteni, hogy az SZDSZ tisztújítás és elnökválasztás előtt áll. Az utóbbi napokban mutatott egység bármikor borulhat, minek következtében a Fodor-tábor reakcióján sok múlhat. A kívülről való támogatás, és frakció egységének fenntartása azonban komoly lehetőséget is jelenthet a párt újraformálásában.)

1/B Egyes kérdésekhez más-más képviselők támogatásának elnyerésével.

Fontos azonban megjegyezni, hogy Magyarország jelenlegi gazdasági állapota és az uralkodó politikai kultúra erősen megnehezíti a kisebbségi kormányzás hosszú távú működését. Az SZDSZ frakció egységes és általános támogatására is kevés eséllyel számíthat a Magyar Szocialista Párt. (A tárcacsere lehetőségét – a fenti okokból kifolyólag - nem tartjuk valószínűnek).

2. út: Gyurcsány Ferenc lemond a miniszterelnöki posztjáról, és pártelnökként próbálja pozícióját megerősíteni.

2/A Ebben az esetben az SZDSZ marad a koalíciós partner. Kérdés azonban, hogy a Gyurcsány által elnökölt szocialisták miként viszonyulnának a liberálisok reformterveihez, illetve a kormányzásra képtelennek bizonyuló Gyurcsány Ferenchez.

2/B Kevés az esélye, de nem zárható ki a Magyar Demokrata Fórum beemelése a kormányba. Bár az országos választmány kikötötte, hogy „semmilyen módon nem kíván támogatást adni a jelenlegi kormánykoalíciónak”, egy vállalható miniszterelnökkel más helyzet állhatna elő (Az MDF lehetőségeit a későbbiekben részletesebben is elemezzük).