A véndorkonferencia zárónapjának másik előadásán a hatalom és a civil szféra kapcsolatát elemezte Sebestény István (Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának tagja), dr. Kákai László politológus (egyetemi adjunktus a Pécsi Tudománygyetem Politikai Tanulmányok Tanszékén, és a Századvég munkatársa), dr. Csefkó Ferenc (egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékén, valamint ügyvezető igazgató az MTA Regionális Kutatások Központjánál) és Gaskó István közgazdász (szakszervezeti vezető, a Liga Szakszervezetek illetve a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke).

Sebestény István szerint az egypártrendszerből „örökölt” posztszocialista civil szféra a folyamatos intézményesülés révén mára egyre komolyabb szerepet vállal az állami feladatok ellátásából. Egyre inkább képes kontrolálni az állami hatalmat, miközben az érdekérvényesítés hatékonysági szintje is nőtt.

Emlékeztetett, hogy 1990 után a szolgáltatások egy része az önkormányzatokhoz került. Ezeket a szolgáltatásokat - a kevés bevétel következtében - viszont csak alacsony(abb) színvonalon tudták biztosítani az állampolgárok számára. Az évek folyamán ráadásul megnőtt néhány új szolgáltatás iránti igény (pl.: speciális iskolák, stb.). Ilyen körülmények között az állam könnyen felismerhette, hogy a szolgáltatások olcsóbb ellátása érdekében be kell vonni a civileket.

Az állam az eltelt tizennyolc esztendőben kialakította azt az intézményi keretet, amely meghatározza a civil szervezetek működését. A Nemzeti Civil Alapprogram révén közpénzből is finanszírozzák ezt a szférát, szigorú jogi feltételek teljesülése mellett.  Bár az intézményesülés megvalósult – egyesületek, alapítványok jöttek létre-, azonban a paternalizmus még mindig nem szűnt a meg a civil szervezetek fölött. Ennek következménye az, hogy a civil szervezetek sokszor nem is tesznek semmit az önerőből történő fenntartásuk érdekében.

Sebestény szerint ez lehetett az oka az állami paternalizmust mellőzni kívánó Civil Egyeztető Fórum tiszavirág életének is. A CEF elsődleges célja az lett volna az állam állam tevékenységének mellőzése mellett, hogy országos szinten tudja képviselni a civil szervezetek közös érdekeit. A fórumot alkotó egyesületek, alapítványok mentalitása azonban gátat szabtak ennek a törekvésnek.

Kákai László rámutatott a magyarországi civil szféra további problémáira is. Véleménye szerint a szervezeti hiányosságok mellett azon szervezetek, amelyek nem rendelkeznek politikai kapcsolatokkal - valamint amelyeket nem önkormányzatok hoztak létre - működési nehézségekkel küszködnek. Mindezt csak tetézi, hogy az állami támogatások nagy részét közhasznú társaságok kapják.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szocializmusban a munkásszolidaritás felszámolása egyéni vagy csoportérdek mentén történt, melynek egyik következménye az lett, hogy a rendszerváltás folyamatából „hiányzott a társadalmi szolidaritás”. A Kádár-rendszer tudatformálásának negatív hatása pedig a mai napig gátló tényezőként hat a civil szférára.

Problémát jelent még a szervezetek jelentős részének személyi kapcsolatokra építő törekvése, hiszen ez a folyamat nem a társadalmi beágyazottságukat erősítik. A mai magyar szakszervezetek tevékenységében a politikai törésvonalak a meghatározóak, így a pártközpontú elitdemokrácia erősödik Magyarországon. Ennek egyik legfőbb jellemzője, hogy minden, ami nem képeződik le a pártok mentén, azt ellehetetlenítik.

Az egészségügyi reformmal kapcsolatban megjegyezte, hogy visszavonása nem feltétlenül a civilek érdeme, ráadásul a konvergencia program idején történő politika-civil látszategyeztetés azt bizonyítja, hogy a politika nem hajlandó komolyan venni ezt a szférát. A szakszervezeti mozgalom gyengesége a hatalommal szemben leginkább az üzleti körök és a politikai pártok tevékenységének köszönhető. Jól bizonyítja mindezt, hogy bár a Bokros csomag, a száznapos program valamint a konvergencia programmal szemben is szerveződtek tiltakozások, azonban  a markáns fellépés hiánya miatt mindez meddőnek bizonyult.

Csefkó Ferenc szerint a nyolcvanas évek második felétől már kézzelfogható volt a civil mozgalom hazánkban, melynek következtében még a rendszerváltás előtt megalakulhattak Magyarország pártjai.

Véleménye szerint a civil társadalom fogalmát igen nehéz meghatározni, mivel az is kérdéses, hogy mely szervezetek számítanak civilnek. A minisztériumok által létrehozott közhasznú társaságokat – melyeket Csefkó nem tekint a szféra szerves részének – sajnos leginkább az állami forrás, valamint a lojális emberek elhelyezésére használják.

Mindemellett úgy látja, hogy a kisebb szervezetek nehezen tudják felvenni a versenyt a nagyobbakkal a támogatások terén, mivel a források elosztásánál nem a szervezetek mérete alapján tesznek különbséget. Az érdekérvényesítés hatékonyságát tekintve is jelentős az eltérés az egyes szakszervezetek között: még mindig gyenge a multinacionális cégeknél dolgozók valamint az egyetemi hallgatók érdekérvényesítése.

A kétkamarás parlament létrehozása – melyet Gaskó vetett fel - szerinte jelenleg nem aktuális, ugyanis ahányszor felmerült eddig ez a kérdés, annyiszor utasította el az összes parlamenti párt (akárcsak a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletét).

Csefkó szerint a hatalom és a civilek kapcsolatában jelenleg két módozat érvényesül Magyarországon. Az első, hogy önkormányzatok beemelik a civileket a hatalomba (helyi, megyei szinten). A második lehetőségnél a szervezetek összefognak, ezáltal képesek lesznek a hatalom kontroljává válni. A két út településenként eltérő képet mutat..

Gaskó István véleménye szerint nehéz megragadni a magyar civil társadalom kialakulásának kezdetét. Az atomizált kommunista társadalom ugyanis valójában nem rendelkezett releváns munkavállalói érdekvédelemmel. Mindemellett nagy hiányosságnak tartja, hogy az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások során nem került elő a civil társadalom problémáinak kezelése.

Annak ellenére, hogy mai napig „a civil társadalom bele van döngölve a földbe”, valamint hazánkban van a legalacsonyabb érdekérvényesítés a Kelet - Közép európai régióban, a szakszervezeti mozgalom lassú fejlődéi képet mutat a demokratikus Magyarországon. A VDSZSZ elnöke szerint jól bizonyítja mindezt az a rendkívüli civil összefogás, mely az egészségügy magánosítása elleni fellépésben is mutatkozott meg. Az ötszázezer aláírás összegyűjtése a civil szervezetek kizárólagos sikere, mivel mindezt a pártok támogatása nélkül sikerült elérni.

Fontosnak tartaná a politikai intézményrendszer megváltoztatását, ugyanis a kétkamarás parlamenttel közvetlenül megvalósulhatna a civil társadalom és a politikusok rendszeres kapcsolata.