Az utóbbi napokban érdekes makrógazdasági elmélkedéseket olvashatott a jobboldali érzelmű állampolgár. Kezdeném Németh György „Vitairat az adóreform részleteiről” c. cikkével (Magyar Nemzet, 2008. május 24.).

„Pusztán az adócsökkentésnek két két közgazdaságilag értelmezett hatása lehet. Az egyik: a munka és a tőke közötti jövedelemhatár megváltozása az utóbbi előnyére. A másik – a magánszemélyeket ... a gazdaság kifehérítésére ösztönzi.”

A munka jövedelme a bér, a tőkéé a profit. Német György szerint bármilyen formája az adócsökkentésnek kedvezőbbenk érinti a tőketulajdonosokat, mint a bérből és fizetésből élőket. Ez így önmagában erős kijelentés, tekintve, hogy az adóterheket gyakorlatilag végtelenféleképpen lehet a társadalom rétegei között súlyozni (különböző ideológiák által vezérelve), és ez ugyanígy érvényes azok csökkentésére is.

„A munkakínálat meglehetősen merev, az emberek többségének mindenképpen fizetett munkából kell megélnie. (A munkakínálat sokkal inkább bércsökkentéssel, mint bérnövekedéssel fokozható. Az Egyesült Államokban azért dolgoznak egyre többet, mert az utóbbi három évtizedben nem, vagy alig nőttek a kékgallérosok és az alsóbb kategóriájú fehérgallérosok reálbérei. Életszínvonaluk csak munkaidejük meghosszabbításával ... növelhető.”

A probléma az, hogy rengetegen nem vállalnak fizetett munkát. A munkakínálati függvény egyik speciális tulajdonságát általános érvényűnek kikiáltani (ráadásul tengerentúli példa alapján) nem elegáns. Mit is állít Németh: Ha csökkentjük a fizetéseket, akkor többet fognak dolgozni az emberek. Ezzel analóg módon elmondható, hogy bizonyos bérszínvonal felett pedig csökken a munkakínálat, hiszen aki már sokat keres, annak egy ponton túl nem éri meg a szabadidejét (akár magas fizetésért cserében sem) feláldozni. Ezeket a speciális eseteket komolyabb hazai elemzés hiányában általánosítani enyhén szólva is furcsa.

„A munka és a tőke közötti jövedelemhatár, illetve a munkavállalói jövedelmek (melyek egy része a csak jogi értelemben a munkaadót terhelő járulék, közgazdasági értelemben ezt a munkavállaló fizeti) ...”

Egy újabb tévhit. Mit is jelent ez? Tudjuk, hogy a TB járulék egy része a munkaadót terheli, a másik részét viszont a munkavállaló fizetéséből vonják le. Németh azt állítja, hogy ez csak technikai kérdés, a teljes összeg a munkavállalót terheli. Ez egyszerűen nem igaz. Az egyik a munkakeresleti, míg a másik a munkakínálati függvény elmozdulását eredményezi. Az új egyensúlyi pont mindkét félnek kedvezőtlenebb, mint a korábbi. Csökken a munka és az output mértéke is. Egyszerűbben megfogalmazva: A munkavállaló költsége az, hogy csökkent a bére. A munkaadó költsége az, hogy csökkent a profitja. Azt kijelenteni, hogy drágább lett a munka (mivel rajta az adó), és a munkaadó számára ennek semmiféle negatív következménye sincs, ellentmond a józan észnek.

Ez az elméleti kövezet már kényelmesen elvezet a tőke- és profitellenes következtetésekig, amiket nem kommentálok.

Következő kedvencem a mai Magyar Hírlapból Pősze Lajos „Mai mese a GDP-ről” c. cikke (Magyar Hírlap, 2008. május 27.). Ebből csak egy bekezdést hadd emeljek ki, mert ilyen arcátlanságot még nem olvastam! A szerző ostorozza a kormányt, amiért az nem korrigálja a GDP előrejelzését az idei jó mezőgazdasági teljesítmény okán. Ezután ezt olvashatjuk:

„Megmarad tehát a kormány szerény előrejelzése mellett, és – biztos, ami biztos! – túlfizetett «okoskái» odavágnak egy újabb értelmetlen kamatemelést, hogy még véletlenül se tudjon elindulni a fejlődés a termelésben. No meg, hogy továbbra is nyugodtan aludjanak a forintspekulánsok.”

A kormány túlfizetett okoskái ez esetben a monetáris tanácsban ülők, akik a minap 25 bázisponttal emeltek a jegybanki alapkamaton. Nem is tudom, mit mondjak erre. A szerző bizonyára nem hallott a jegybanki függetlenségről, valamint arról, hogy „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját.” Bizonyára arról sem hallott Pősze, hogy „Az MSZP szerint az országnak káros, drága és értelmetlen, hogy az MNB felemelte a jegybanki alapkamatot” (Molnár Albert, MSZP)  Talán mégsem  kormánybérenc okoskák akciójáról van szó, hiszen a kormánypárt is Pősze véleményén van. Ajánlom az urak figyelmébe az iménti idézetből a „veszélyeztetése nélkül” szavakat. Nem kívánom az országnak, hogy az MNB függetlensége csorbuljon, és Pőszék és Molnárok befolyásolása miatt elveszítse hitelét a külföldi befektetők szemében. Hát nincs elég bajunk így is?

Kedves konzervatív barátaim, ne égessük már magunkat! Én csak egy egyszerű egyetemi hallgató vagyok, de a fenti cikkek elméleti megalapozatlansága nekem is szemet szúr. Biztos azért, mert én nem politikai megrendelésre írom, amit írok. Rendes szakmai körökben bizonyára még nagyobb értetlenkedés fogadja az efféle kijelentéseket. Az egyszerű olvasó viszont elhiszi a díszes „munkakeresleteknek” és „tőkejövedelmeknek”, hogy igazuk van. Továbbszökkenve a végkövetkeztetésre, ezek alapján azt sem nehéz elhinni, ráadásul sokkal érthetőbb, és továbbadható.